Egy csodálatos és izgalmas utazás átélői lehettünk Jordániában. Felejthetetlen élményeinket Gábor Zsuzsának köszönhetjük, aki régóta kint él, és szinte küldetésének érzi, hogy megmutassa a kalandvágyó utazóknak Jordánia igazi arcát. Mindenkinek, aki le tud mondani a sokcsillagos szállodák fényűzéséről, és nem ragaszkodik a porcelán étkészlethez, jószívvel ajánlom Zsuzsa idegenvezetését.
Megpróbálom nagyon rövidre fogni beszámolóm, ami szinte lehetetlen feladatnak tűnik, mert néhány nap alatt rengeteg élményben volt részünk, amelyből csak néhányat idézek ízelítőnek.
Zsuzsi vezetésével először a Holt-tenger felé vettük az irányt, ahol útközben megtekintettük a Szodomából menekülő Lót család női tagját, a visszatekintés közben kővé meredt Lótnét.
Útba ejtettük a Nébó-hegyet, ahol a nagy népszerűségnek örvendő helyi beduin lelkes kísérőnkké szegődött, és megmutatta a valaha lehetett Kánaán földjét, amelyet Isten ígért Mózesnek.
Zsuzsa kiváló helyismeretének köszönhetően a Holt-tengerben a súlytalanság állapotát egy tourist free zónában tapasztalhattuk meg, ahol szolgálatkész helyiek még iszappakolással is kényeztettek bennünket.
Komfortérzetünket jelentősen emelte, hogy a parton egy meleg, édesvizű forrás által képzett medencében lemoshattuk magunkról a sós iszappakolást. Igen, a Természet mindenről gondoskodik...
Az élmények fokozása érdekében Zsuzsa elkalauzolt bennünket Wadi Rumba, ahol találkoztunk vendéglátónkkal, Mohival, aki terepjárójába fogadott minket, és együtt folytattuk a szafarit.
Elképzelhetetlennek tartom, hogy létezhet érző ember, akit nem ejt ámulatba a vörös sivatag lenyűgöző pompája. Valami hasonlót jegyezhettek fel több ezer éve a nabateusok is erre a sziklára, csak sajnos már elvesztettük tudásunkat arra, hogy ezt megértsük.
Volt idő, amikor ezek a sziklák menedéket és otthont adtak a sivatag gyermekeinek, akik dokumentálták életeseményeiket az utókor számára az akkoriban szokásos módon, hogy ez soha ne merüljön a feledés homályába.
Aki vállalja a kihívást, és felmászik egy homok dűne tetejére, az valami hasonló lelátásban részesülhet...
Meglátogattuk volna Arábiai Lawrence-t is, de épp nem volt otthon. :)
A kilátás a feltételezett teraszáról nagyjából ilyen lehetett... (leszámítva a terepjárót)
Leginkább olyanoknak ajánlom Zsu idegenvezetését, akik nem riadnak vissza a kihívásoktól. A sziklamászás és a hasadékokon átpréselődés az alapfeltétel.
Pihenésképpen felkerestük tyúkanyót és tojását. A vitát, hogy vajon melyik lehetett előbb, még mindig nem zártuk le, de aztán végül lefoglalt bennünket az a nem könnyű feladat, hogy beletaláljunk a csirke sziklán lévő lyukba, mert az majd szerencsét hoz. Bizony! Nos, nekem nyolcadikra sikerült, úgyhogy azóta is a Szerencsét várom...
Alkonyatra érkeztünk a beduin táborba, ahol éjszakázni szándékoztunk.
Érkezésünk tiszteletére Mohi szertartásosan meggyújtotta a tüzet a közösségi sátorban.
Amíg a vacsira vártunk, addig naná, hogy felmásztunk a közeli szikla tetejére körülkémlelés céljának okából véghezvitt elkövetésből kifolyólag.
Kiváló lehetőség kínálkozott a Nap hegyek mögé lekúszásának végigkísérésére...
...és persze készülhetett sztár fotó is a vörösesen aranyló Nap visszakacsintó fényében.
Miután nyugtával dicsértük a Napot, betértünk a nap fénypontjának színterére, vagyis az étkezőbe, ahol Zsuval nem kicsit vártuk a vacsit.
Kissé gyanakodva konstatáltuk, hogy a kb. 15 táborlakónak ez alatt a homokkupac alatt készül a vacsija, de a Sorsra hagyatkozva és Zsuzsára bízva magunkat érdeklődve vártuk az eredményt.
És voilá! A tábor konyhabűvésze egy többszintes akármicsodát húzott elő a homok alól, megpakolva különböző csirke- és zöldségsültekkel. Azóta is irigykedem magamra, hogy részese lehettem egy ilyen fenséges lakomának.
Energiakészleteink feltöltését követően, kihelyeztük bázisunkat a csillagos ég alá. A csillagvizslatásra és Tejútra kelésre vonatkozó terveinket csak az metszette keresztbe-kasul, hogy éppen aznap este volt az év, dehogy, az évszázad legtelibb teliholdja.
A Hold kísérteties fényében tükröződve a sivatag sziklái titokzatos hangulatot árasztottak. Mindent elhittem, amit a sivatagi szellő suttogott... ;)
Másnap Petrát látogattuk meg.
Bevezetőként ilyen sziklák között vezetett az utunk első állomásunkig, a kincstárig.
A monostorhoz feljutás már kicsit harcosabb volt, és onnan a "Best view" eléréséig még néhány sziklát magam alá kellett gyűrnöm...
...és végre, érkezés a célhoz! Csúcs érzés a csúcson lenni! :)
A látvány letaglózó... amihez azért szervesen hozzájárult az a pár órás hegymenet is a tűző napon...
A nabateus ősökkel büszkélkedő hegyi remete beinvitált bennünket egy teára nyári rezidenciájára, a körpanorámás penthause lakosztályába, ha már arra fáradtunk.
Épp ráértünk...
Miután Zsuzsi szerint rekordidő alatt jártuk meg Petra szikláit, jutalmul elvitt Kis Petrába a nabateusok egykori lakóhelyére, ahol szintén akadt még megmászni való.
Duzzoghatnék azon, hogy máris vége lett a nyaralásnak, és vissza kell térni a kevésbé izgalmas hétköznapokba, de sajnos el kell fogadnom, bele kell törődnöm, hogy amikor jól érzem magam, akkor száguldozik az idő, és nincs az a homokóra, amelyik követhetné az idő rohanását olyankor...
Csodálatos Jordánia, még visszatérünk hozzád! Köszönjük Zsu!
(Ha esetleg valakit nem sikerült volna teljesen elrettentenem, és erős késztetést érez arra, hogy ne fossza meg magát hasonló élményektől, akkor ne fogja vissza magát, keresse Zsuzsit, és mazsolázgasson a Jordan Desert Tours túraajánlatai között! http://www.jordandesert.net/magyar/index.html)
